Nem vagyok a család szolgálója – Zsuzsa története nyolc év házasság után
– Zsuzsa, hol van már az a vacsora? – hallottam Laci türelmetlen hangját a nappaliból. A kezem remegett, ahogy a fazékban kevergettem a paprikás krumplit. A gyerekek veszekedtek az asztalnál, az anyósom, Marika néni pedig épp azt magyarázta nekik, hogy „az anyukájuknak az a dolga, hogy mindent rendben tartson”.
Nyolc éve vagyok Laci felesége. Nyolc éve játszom a tökéletes magyar feleséget: főzök, mosok, takarítok, gyereket nevelek, és közben próbálok mosolyogni. Mindig azt hittem, ez így természetes. Anyám is ezt csinálta, nagymamám is. De valami bennem mostanra eltört.
Aznap este, amikor végre mindenki asztalhoz ült, Laci csak annyit mondott: – Sótlant főztél megint. – Marika néni bólintott: – Régen bezzeg minden asszony tudott főzni! – A gyerekek csendben kanalaztak. Éreztem, ahogy a düh és a szomorúság egyszerre fojtogat.
Miután elpakoltam, Laci a tévé előtt ült, Marika néni pedig hangosan sóhajtozott: – Régen nem volt ennyi panasz. Az asszony tudta a helyét. – Nem bírtam tovább. – Elég! – kiáltottam fel. – Nem vagyok a család szolgálója! Nekem is van életem!
Laci rám nézett, mintha most látna először. – Mi bajod van már megint? Hát nem mindent megkapsz? Nem kell dolgoznod, csak itthon vagy! – A hangja hideg volt és értetlen.
– Nem csak itthon vagyok! – mondtam remegő hangon. – Egész nap dolgozom! És nem csak fizikai munkát végzek. Én tartom össze ezt a családot!
Marika néni felállt: – Bezzeg az én időmben egy asszony nem panaszkodott ennyit. Hálás volt, ha volt férje és gyereke.
– És boldog volt? – kérdeztem halkan.
Aznap éjjel alig aludtam. A plafont bámultam, és azon gondolkodtam: tényleg ez lenne az életem? Hogy mindenki természetesnek veszi, amit csinálok? Hogy soha senki nem kérdezi meg, én hogy vagyok?
Másnap reggel Laci szó nélkül ment el dolgozni. Marika néni egész nap kerülgetett, de végül csak megszólalt: – Zsuzsa, te nem vagy normális. Egy asszony dolga a családja.
– És ha én többre vágyom? Ha szeretnék dolgozni? Ha szeretném megvalósítani magam?
– Akkor minek mentél férjhez? – kérdezte gúnyosan.
A barátnőm, Ági szerint ki kell állnom magamért. – Zsuzsa, ha most nem mondod el nekik, mit érzel, soha nem fog változni semmi! – mondta egy kávé mellett. De félek. Félek attól, hogy elveszítem Lacit. Félek attól is, hogy ha most kilépek ebből a szerepből, mindenki elítél majd.
Egyik este leültem Laci mellé. – Szeretnék visszamenni dolgozni – mondtam halkan.
– Minek? Nem keresek eleget?
– Nem erről van szó. Szükségem van arra, hogy legyen saját életem is. Hogy ne csak anya és feleség legyek.
Laci hallgatott. Láttam rajta, hogy nem érti. Vagy nem akarja érteni.
A következő hetekben próbáltam apró változtatásokat bevezetni: nem mostam ki minden nap, nem főztem háromfogásos ebédet hétvégénként. Azonnal jöttek a megjegyzések: – Miért nincs tiszta ingem? – kérdezte Laci. – Régen minden nap volt meleg étel! – sopánkodott Marika néni.
A gyerekek is furcsán néztek rám: – Anya, miért vagy ilyen szomorú?
Egy este Laci dühösen csapta le a villát: – Ha nem bírod ezt az életet, miért vállaltad?
– Mert szeretlek titeket! De én is ember vagyok! Nekem is vannak álmaim!
Aztán egy nap kaptam egy állásajánlatot egy közeli könyvtárban. Félve mondtam el Lacinek.
– Ha elmész dolgozni, ki fog itt mindent elvégezni? – kérdezte ingerülten.
– Megoszthatnánk a feladatokat…
Nevetett. Gúnyosan.
Aznap este sírtam. Úgy éreztem magam, mint egy ketrecbe zárt madár. De valami bennem mégis fellázadt.
Másnap reggel felöltöztem szépen és elmentem az állásinterjúra. Felvettek.
Hazamentem és bejelentettem: – Dolgozni fogok. És szeretném, ha ti is segítenétek itthon.
Laci először dühös volt, Marika néni megsértődött. De én kitartottam.
Az első hetek nehezek voltak. Mindenki duzzogott. De lassan-lassan elkezdtek segíteni: Laci néha elmosogatott, a gyerekek is összepakoltak maguk után.
Most itt ülök a konyhában egy csésze teával és azon gondolkodom: Vajon mennyi nő él még így Magyarországon? Hányan érzik magukat láthatatlannak a saját családjukban? És vajon mikor jön el az idő, amikor egy nőnek nem kell választania család és önmaga között?