Miért titkolja előttem a lányom a szerelmét? – Egy anya küzdelme a bizalomért

– Anya, kérlek, ne faggass! – csattant fel Dóri, miközben idegesen csapta le a telefonját az asztalra. A konyhában álltam, kezemben egy bögre kávéval, és próbáltam nem mutatni, mennyire megrendít ez a hirtelen kitörés. A szívem összeszorult. Megint ugyanaz: titkolózás, félrenézés, gyors témaváltás.

Dóri tizenkilenc éves, és az utóbbi hónapokban mintha egy idegen költözött volna a lakásunkba. Gyerekkorában minden apróságot megosztott velem – hogy milyen játékot hozott neki az apja, hová mentek együtt biciklizni, vagy hogy melyik barátnője bántotta meg az oviban. Most viszont falat húzott maga köré. Egyetlen dologról sem beszél velem szívesen, ami igazán fontos lenne: főleg a fiúkról.

Aztán egy este, amikor azt hitte, már alszom, hallottam, ahogy halkan telefonál a szobájában. A hangja más volt – izgatott, boldog. Egy fiúval beszélt. „Jó éjt, Marci!” – suttogta végül. Marci. Azóta ez a név visszhangzik bennem.

Másnap reggel próbáltam óvatosan puhatolózni:
– Ki az a Marci?
Dóri arca elvörösödött.
– Csak egy fiú az egyetemről.
– És? Szereted?
– Anya! – vágott közbe, majd kiviharzott a konyhából.

A férjem, Gábor csak legyintett.
– Hagyd rá! Majd ha akarja, bemutatja.
De én nem tudtam elengedni. Miért nem bízik bennem? Hol rontottam el?

Aznap este elővettem a régi fényképalbumot. Dóri kicsi volt még, amikor Gáborral elváltunk. Talán akkor kezdődött minden. Az apjával való kapcsolata mindig is szorosabb volt, mint velem. Ő volt az, aki biciklizni tanította, aki minden születésnapjára különleges ajándékot hozott – én csak próbáltam tartani a frontot: dolgozni jártam, főztem, mostam rájuk. Talán túl sokszor voltam szigorú? Túl sokszor mondtam nemet?

Másnap Dóri későn ért haza. Az arca kipirult, a haja kócos volt.
– Hol voltál ilyen sokáig? – kérdeztem aggódva.
– Tanultunk Marcival.
– Miért nem hívod át egyszer hozzánk? Megismerném szívesen.
– Majd… egyszer – felelte halkan.

Aztán hetekig semmi változás. Egyre feszültebb lettem. Minden este azon gondolkodtam: vajon mitől fél? Talán szégyelli előttem Marcit? Vagy engem szégyell előtte? Vagy csak attól tart, hogy túl kritikus leszek?

Egyik este elhatároztam: nem várok tovább. Ha ő nem mutatja be Marcit nekem, majd én szerzek róla információt. Felhívtam Zsuzsát, Dóri legjobb barátnőjének anyukáját.
– Te tudsz valamit erről a fiúról?
Zsuzsa sóhajtott.
– Csak annyit tudok, hogy rendes srácnak tűnik. De Dóri nagyon óvatos vele… azt mondta, nem akarja még hazahozni.
– De miért?
– Azt mondta… féltékeny vagy rá. Hogy mindig mindent kontrollálni akarsz.

Ez mellbe vágott. Én? Féltékeny? Kontrolláló? Lehet benne valami… Túl sokszor kérdeztem ki mindenről. Túl sokszor akartam tudni minden részletet az életéből.

Aznap este leültem Dóri ágya szélére.
– Kicsim… beszélhetnénk?
Ő csak bólintott.
– Tudom, hogy van valaki az életedben. És tudom, hogy talán túl sokat kérdezősködtem mostanában… De csak aggódom érted. Szeretném megismerni Marcit – nem azért, hogy ellenőrizzem vagy elítéljem őt. Csak szeretném látni azt a fiút, aki boldoggá tesz téged.
Dóri sokáig hallgatott.
– Félek… – mondta végül halkan. – Félek attól, hogy majd nem tetszik neked. Hogy majd összehasonlítod apával… vagy veled… vagy bárkivel.
– Nem fogom – ígértem meg remegő hangon. – Csak szeretném látni, ki az, aki fontos neked.

Néhány nap múlva Dóri hazahozta Marcit. Egy átlagos hétköznap este volt; vacsorát főztem, Gábor is átjött – mintha mindenki érezte volna ennek a pillanatnak a súlyát. Marci csendes volt és udvarias; láttam rajta az idegességet. Dóri ragyogott mellette.

A vacsora után Marci segített elpakolni az asztalt.
– Köszönöm, hogy meghívtak – mondta halkan.
– Mi köszönjük, hogy eljöttél – feleltem mosolyogva.

Az este végén Dóri odabújt hozzám.
– Anya… örülök, hogy találkoztatok.
A szemem megtelt könnyel. Talán most kezdünk újra egymásra találni.

De vajon tényleg sikerült ledönteni a köztünk lévő falakat? Vagy csak egy pillanatra nyílt meg előttem az ajtó? Mit gondoltok: hogyan lehet visszaszerezni egy elveszettnek hitt bizalmat egy anya és lánya között?