Két Tűz Között: Amikor Anyám és a Volt Férjem Összefognak Ellenem
– Nem hiszem el, hogy ezt csináljátok velem! – kiáltottam, miközben a konyhaasztalnál álltam, ökölbe szorított kézzel. Anyám, Ilona, csak szúrósan nézett rám, mintha én lennék a világ legrosszabb embere. A volt férjem, Gábor, ott ült mellette, és összefont karral bólintott. Anna, a lányom, éppen a szobájában volt, de biztos voltam benne, hogy hallja a kiabálásunkat.
– Zsuzsa, nem érted meg, hogy Annának stabilitás kell? – szólt anyám halkan, de határozottan. – Gábor csak azt akarja, ami a legjobb neki.
– És szerinted én nem? – kérdeztem vissza remegő hangon. – Szerinted én nem akarom a legjobbat a saját lányomnak?
Gábor sóhajtott. – Zsuzsa, te túl sokat dolgozol. Anna egész héten egyedül van. Anyukád segítene nekünk, ha hagynád.
A szívem összeszorult. Hónapok óta éreztem, hogy valami nincs rendben. Gábor egyre többször jött el Annáért hétköznap is, anyám pedig minden alkalommal támogatta őt. Eleinte azt hittem, csak segíteni akar, de most már világos volt: összefogtak ellenem.
Gyerekkoromban anyám mindig azt mondta: „A család mindennél fontosabb.” Most mégis úgy éreztem magam, mint egy idegen ebben a házban. A válás után minden megváltozott. Gáborral próbáltunk civilizáltak maradni Anna miatt, de anyám mindig az ő oldalára állt. Sosem értettem igazán miért – talán mert Gábor mindig udvarias volt vele, vagy mert én sosem tudtam megfelelni az elvárásainak.
Egyik este Anna odajött hozzám lefekvés előtt.
– Anya, miért veszekszel mindig mamával és apával? – kérdezte halkan.
Nem tudtam mit mondani. Csak átöleltem.
– Néha az emberek nem értenek egyet – suttogtam. – De téged mindannyian nagyon szeretünk.
De vajon tényleg így volt? Vagy csak magamat próbáltam nyugtatni?
A következő héten Gábor beadta a bíróságra a kérelmet: több időt akar Annával tölteni. Anyám tanúskodni akart mellette. Amikor ezt megtudtam, úgy éreztem, mintha valaki kitépte volna a szívemet.
– Miért csinálod ezt velem? – kérdeztem anyámat sírva.
– Zsuzsa, te nem látod magad kívülről! Folyton ideges vagy, fáradt vagy. Annának nyugalom kell! – válaszolta keményen.
– És szerinted Gábor jobb apa nálam anya? – zokogtam.
Anyám nem válaszolt. Csak elfordult.
A bírósági tárgyalás napján úgy éreztem magam, mint egy vádlott. Gábor ügyvédje minden hibámat felsorolta: túl sok túlóra, kevés közös program Annával, fáradtság. Anyám tanúvallomása volt a legfájdalmasabb: „Zsuzsa jó anya akar lenni, de mostanában nem tud elég figyelmet adni Annának.”
A döntés: Annának több időt kell Gáborral töltenie. Én pedig ott maradtam egy félig üres lakásban, minden este csendben sírva.
Az első hétvége nélküle maga volt a pokol. Ültem a kanapén és bámultam a falat. Anyám hívott, de nem vettem fel. Nem tudtam megbocsátani neki.
Aztán egy este Anna felhívott videón:
– Anya, hiányzol! Mikor jöhetek haza?
A könnyeim potyogtak.
– Hamarosan kicsim… nagyon szeretlek!
Elkezdtem terápiára járni. Megtanultam kimondani: nem vagyok tökéletes anya. De szeretem Annát, és harcolni fogok érte. Lassan újraépítettem magam. Munkahelyet váltottam, kevesebb túlórát vállaltam. Amikor Anna velem volt, csak rá figyeltem.
Egy év telt el így. Anyámmal még mindig feszült volt a viszonyom. Egy vasárnap délután azonban becsöngetett.
– Zsuzsa… beszélhetnénk? – kérdezte halkan.
Leültünk a konyhában. Sokáig hallgatott.
– Talán hibáztam… – mondta végül. – Azt hittem, jót teszek Annának… de lehet, hogy csak ártottam neked is meg neki is.
Nem tudtam mit mondani. Csak néztem rá könnyes szemmel.
– Sajnálom anya… nagyon fájt…
– Tudom kislányom… próbáljuk újra?
Azóta lassan javul köztünk minden. Gáborral is sikerült megegyezni: Anna mindkettőnk életének része marad.
De néha még mindig felteszem magamnak a kérdést: Vajon lehet-e újra bízni azokban, akik egyszer hátba szúrtak? Ti mit tennétek az én helyemben?