A testvérem autója az én nevemen – Egy döntés, ami mindent megváltoztatott
– Te tényleg azt hiszed, hogy ez csak egy papírmunkából áll? – csattantam fel, miközben a konyhaasztalnál ültem, és a kezem remegett a düh és a tehetetlenség keverékétől. Gergő, a húgom, Dóri és anyánk mind ott voltak, de csak Gergő nézett rám szúrós szemmel.
– Ne csináld már, Laci! Ez csak egy átmeneti megoldás. Nincs másom, csak ez az autó. Ha Zsuzsa meglátja a nevemen, elviszi tőlem is – magyarázta Gergő, miközben idegesen dobolt az ujjával az asztalon.
Akkor még nem tudtam, hogy ez a szívesség mennyire meg fogja változtatni az életemet. Csak annyit láttam: a testvérem bajban van, és én vagyok az egyetlen, akire számíthat. Aznap este mégis órákig forgolódtam az ágyban. Vajon tényleg helyes döntés volt belevágni ebbe?
Másnap elmentünk az okmányirodába. A hivatali ügyintéző, egy szigorú tekintetű nő, végigmért minket.
– Tehát önök között történt egy adásvétel? – kérdezte gyanakodva.
– Igen – válaszoltam halkan, miközben Gergő a hátam mögött bólintott.
Aláírtam a papírokat. Az autó most már hivatalosan is az én nevemen volt. Gergő hálásan megölelt.
– Köszönöm, Laci! Ezt sosem felejtem el.
A következő hónapokban minden rendben ment. Gergő használta az autót, én pedig néha elfelejtettem, hogy valójában az én nevemen fut. Aztán jöttek a csekkek. Először csak egy gyorshajtási bírság: 30 ezer forint. Gergő vállalta, hogy kifizeti. De aztán jött még egy parkolási bírság, majd egy behajtási díj. Egyik sem volt kifizetve időben.
– Gergő, miért nem fizeted be ezeket? – kérdeztem egy este telefonon.
– Ne aggódj már! Majd utalok mindent. Most tényleg szorít a pénz, de amint tudok, rendezem.
De nem rendezte. Egyre több levél jött a nevemre. Aztán egy nap végrehajtói felszólítás érkezett: ha nem fizetek ki 120 ezer forintot két héten belül, letiltják a számlámat.
Anyám aggódva nézett rám vacsora közben.
– Laci, biztos jó ötlet volt ez? Tudod, hogy Gergő mindig bajba keveredik…
– Anya! Ő a testvérem! Nem hagyhattam cserben.
De belül már én is kételkedtem. A bankban magyarázkodnom kellett a számlazárolás miatt. A főnököm is szóvá tette: „Laci, minden rendben otthon?” Egyre jobban szégyelltem magam. Az egész család előtt úgy tűntem fel, mint aki nem tudja kezelni a saját ügyeit.
Egy este Gergő becsöngetett hozzám. Fáradt volt, karikás szemekkel állt az ajtóban.
– Laci… baj van. Zsuzsa ügyvédje megtudta az autót. Most azt mondják, hogy csalás volt az átírás…
– Mit csináltál?! – ordítottam rá. – Én csak segíteni akartam!
– Tudom… de most neked is bajod lehet belőle.
Aznap este összevesztünk. Olyan dolgokat vágtunk egymás fejéhez, amiket sosem gondoltam volna. Gergő sírva ment el. Én pedig ott maradtam a romok között: elveszett testvéri bizalommal, anyagi gondokkal és egy autóval, amit sosem akartam igazán birtokolni.
Hónapokig tartott, mire sikerült mindent rendezni. Az adósságot végül én fizettem ki; Gergőnek nem volt miből törlesztenie. Az autót visszaadtam neki – vagyis inkább odaadtam Zsuzsának a válás után járó részét. A családunkban hónapokig feszült volt a hangulat; anyám engem hibáztatott a konfliktusért, Dóri pedig Gergőt sajnálta.
Most már csak ülök esténként a konyhában, nézem a régi családi fotókat és azon gondolkodom: vajon tényleg ennyit ér egy testvéri szívesség? Hol van az a pont, amikor nemet kell mondani annak is, akit a legjobban szeretsz?
Ti mit tettetek volna a helyemben? Megéri feláldozni magunkat a családért – vagy néha jobb lenne önzőnek lenni?