Egy viharos éjszakán szembesültem azzal, hogy a férjem, Gábor, ismét az anyjához rohant, miközben én otthon maradtam két síró gyerekkel. A hitem és az imádság segített átvészelni a magányt és a csalódást, miközben próbáltam megtartani a családunkat. Ez a történet arról szól, hogyan találtam meg az erőt magamban és Istenben, amikor úgy éreztem, mindenki más elhagyott.
Fiatalon mentem férjhez, tele álmokkal és bizalommal, de a sors kegyetlen fordulata mindent megváltoztatott. Amikor megtudtam, hogy a születendő gyermekem beteg, nemcsak az anyaság nehézségeivel kellett szembenéznem, hanem a férjem és anyósa ridegségével is. Ez az én történetem a fájdalomról, a kitartásról és arról az erőről, amit magamban találtam meg.
Az életem egyetlen pillanat alatt omlott össze, amikor anyósom közölte: „Kata, egy hónapod van, hogy elhagyjátok a lakásomat!” A férjem, Zoltán, csak némán állt, miközben én próbáltam megérteni, hogyan juthattunk idáig. Ez a történet arról szól, hogyan küzdöttem meg a családi elutasítással, a magyar valóság mindennapi nehézségeivel és önmagamért – hatszázhat alkalommal is újrakezdve, ha kellett.
