Egy esős tavaszi estén, miközben a családi vacsora feszültsége alatt roskadoztam, ráébredtem, hogy anyám sosem mondta ki, hogy szeret. Mégis, minden mozdulatában ott volt a gondoskodás, amit gyerekként nem értettem, felnőttként pedig már késő volt szavakba önteni. Ez a történet arról szól, hogyan tanultam meg olvasni a csendes szeretet jeleit, és hogyan próbáltam én is kimutatni az érzéseimet, amikor már nem volt kinek.