Mi történt velem azután, hogy balesetet szenvedtem? Egy pillanat, ami mindent megváltoztatott…

– Azt mondta az orvos, hogy nem biztos, hogy valaha felébred – hallottam a feleségem, Katalin hangját, miközben a hálószobám sarkában állt. A fejem lüktetett, de minden idegszálammal arra koncentráltam, hogy mozdulatlan maradjak. A baleset óta először voltam magamnál, de úgy döntöttem, nem adom jelét. Tudni akartam, ki mit mond rólam, amikor azt hiszik, nem hallom.

A szobában ott volt még a lányom, Dóra is. – Anya, mi lesz most a céggel? Apa nélkül minden összeomlik! – hangja remegett, de nem tudtam eldönteni, az aggodalom vagy a félelem miatt.

Katalin sóhajtott. – Majd megoldjuk valahogy. Talán Péter segít…

Péter. Az öcsém. Mindig is árnyékként követte az életemet, és most úgy tűnt, végre eljött az ő ideje. Hallottam már korábban is suttogásokat arról, hogy szeretné átvenni a céget, de sosem gondoltam volna, hogy a családom is támogatná ebben.

Aztán hirtelen valaki más lépett be a szobába. A hangjából rögtön felismertem: Zsuzsa, a titkárnőm. – Hogy van az úr? – kérdezte halkan.

– Még mindig nincs magánál – válaszolta Katalin. – De most menjünk ki egy kicsit, Dóra. Friss levegő kell.

Ahogy becsukták maguk mögött az ajtót, Zsuzsa odalépett az ágyamhoz. Megállt mellettem, és halkan beszélni kezdett.

– Tudom, hogy hallasz engem, Tamás úr… vagy legalábbis remélem. Sajnálom, ami történt. De azt is tudnod kell… Péter már most a helyedre pályázik. A feleséged pedig… nos, ő sem olyan ártatlan, mint gondolod.

A szívem hevesen vert. Zsuzsa sosem beszélt így velem. Miért most? Miért pont most mondja el mindezt?

– Ha valaha felébredsz… vigyázz magadra. És ne bízz senkiben vakon – suttogta még, majd gyorsan távozott.

Ott feküdtem mozdulatlanul, miközben a gondolataim vadul cikáztak. Vajon tényleg igaz lehet mindez? Katalin és Péter összejátszanak? És Zsuzsa miért segít nekem? Talán reméli, hogy ha visszatérek, hálás leszek neki?

Az elkövetkező napokban továbbra is eljátszottam az eszméletlent. Hallottam a családom beszélgetéseit: Katalin egyre többször emlegette Pétert mint lehetséges ügyvezetőt; Dóra sírt esténként a szobájában; az öcsém pedig egyre magabiztosabban mozgott a házban és a cégben is.

Egyik este Katalin és Péter azt hitték, alszom – vagy inkább azt hitték, soha többé nem fogok felébredni.

– Most már minden rendben lesz – mondta Péter halkan. – Ha Tamás nem tér magához…

– Nem fog – vágott közbe Katalin ridegen. – Az orvos szerint minimális az esélye.

– Akkor végre miénk lehet minden – suttogta Péter.

A gyomrom összeszorult. Hát ennyit értem nekik? Egy élet munkája után így akarnak eltüntetni?

Másnap reggel Zsuzsa újra bejött hozzám. Ezúttal egyedül voltunk.

– Tamás úr… ha hall engem… kérem, adjon valami jelet! – kérte kétségbeesetten.

Nem bírtam tovább. Megmozdítottam az ujjam.

Zsuzsa felsikoltott örömében és könnyekben tört ki.

– Tudtam! Tudtam! – ismételgette.

Aznap délután már mindenki tudta: magamhoz tértem. Katalin arcán döbbenet és félelem tükröződött; Péter próbált mosolyogni, de a szeme hideg maradt; Dóra zokogva borult rám.

Az orvosok szerint csoda történt. De én tudtam: nem csak a testem gyógyult meg, hanem a lelkem is megkeményedett.

Az első dolgom az volt, hogy összehívtam a családot és Zsuzsát.

– Szeretnék mindent tisztázni – kezdtem remegő hangon. – Hallottam mindent…

Katalin arca elsápadt. Péter ökölbe szorította a kezét.

– Mit hallottál? – kérdezte Katalin idegesen.

– Mindent – válaszoltam halkan. – És most rajtatok múlik, hogyan folytatjuk tovább.

Hosszú csend következett. Végül Dóra törte meg:

– Apa… én csak azt akarom, hogy minden rendben legyen…

Ránéztem Zsuzsára. Ő volt az egyetlen ebben a házban, aki őszinte volt hozzám.

Azóta minden megváltozott. A céget átszerveztem; Pétert eltávolítottam a vezetésből; Katalinnal külön utakon folytattuk; Dórával újra közel kerültünk egymáshoz; Zsuzsa pedig több lett számomra egyszerű titkárnőnél: barát lett.

De néha még mindig felteszem magamnak a kérdést: vajon tényleg jobb tudni az igazságot? Vagy néha jobb lenne hazugságban élni? Ti mit tennétek a helyemben?