Felnőtt fiam mindig távolságtartó volt velem, de amikor kórházba került, szembesülnöm kellett azzal, mennyire keveset tudok róla. A kórházi folyosókon ismeretlen barátai és titkai tárultak fel előttem, miközben kétségbeesetten próbáltam megérteni, hol veszítettem el őt. Ez a történet arról szól, hogyan próbáltam újra megtalálni a fiamat – és önmagamat is.
Gyermekkoromban sosem játszhattam, mindig csak tanulnom kellett, mert anyám szerint csak így lehet boldogulni Magyarországon. Felnőttként végre megtaláltam az otthonomat és visszatértem a szülőfalumba, de a múlt árnyai és a családi sebek nem engedtek szabadon. Most, hogy mindent elveszíthetek, felteszem magamnak a kérdést: vajon valaha is megbékélhetek azzal, amit elvettek tőlem?
Tizenhárom évig dolgoztam külföldön, hogy felépítsem álmaink házát a faluban, de amikor hazatértem, minden, amiben hittem, darabokra hullott. A fiam és a menye nem akartak velem élni, és a múlt fájdalmai újra felszínre törtek. Most egyedül állok a hatalmas házban, és azon gondolkodom, hol rontottam el mindent.
Évekig dolgoztam Németországban, hogy felépítsem a családi házat a Balaton-felvidéken, de fiam és menye inkább a budapesti életet választották. A magány és csalódottság érzésével küzdök, miközben próbálom megérteni, mit jelent igazán az otthon. Vajon a szeretet vagy a falak tesznek egy házat otthonná?
Mindig én tartottam össze a családot, de most, a karácsonyi asztalnál ülve, úgy érzem, mintha már senki sem venne észre. A történetem arról szól, hogyan váltam láthatatlanná a saját otthonomban, miközben mindenki boldogságáért küzdöttem. Vajon meddig lehet bírni, ha az ember szíve már csak halkan dobban, és senki sem hallja meg?
Egy esős májusi estén a Margit híd alatt parkoltam le a kék Suzukimat, tiltott helyen. Mire visszaértem, az autómat elvitte az ár, és ezzel nemcsak a járművet, hanem a családom régóta őrzött titkait is elveszítettem. A történetem a bűntudatról, családi konfliktusokról és arról szól, hogy néha egyetlen rossz döntés is mindent megváltoztathat.
